Az ördögbotról

Az ördögbot története

Legendák & Tények

Az ördögbot története
Frédi és Béni is ilyennel játszhatott…

Mielőtt ebbe a cikkbe belemélyedsz, érdemes elolvasnod a Hogy működik az ördögbot írásunkat is. Ebben górcső alá vesszük pl. a különbséget ördögbot és virágbot között is, amire szükséged lehet az alábbiak megértéséhez (de azért röviden itt is írunk róla nemsokára).

Az ”ördögbot” vezethető vissza régebbi múltra (a virágbothoz képest) mind nyelvi, mind ábrázolás vagy tárgyi formában, bár egyes – nem túl biztos lábakon álló – források szerint az ókori Kínában „hua kun”-nak nevezték, ami „virág bot”-ot jelent. Szóval lehet, hogy fordítva igaz…

Számtalan információt találni az ördögbot ősi – akár több ezer éves – eredetére vonatkozóan, azonban jobban utánanézve kiderül, hogy semmilyen konkrét tárgyi, írásos vagy ábrázolásbeli bizonyíték nincs mögöttük, Leginkább „sejtések”. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell vetnünk minden ilyen teóriát, hisz szájhagyomány és a nyelv révén is sokat örököltünk őseinktől, de azért érdemes ezeket fenntartásokkal kezelnünk.

A fentieket szem előtt tartva, az alábbiakban két részre bontva olvashatod az ördögbot/ virágbot történetét. Az első rész ősi, több ezer éves, legendás, szájhagyományon alapuló eredetről szól, a második rész pedig a párszáz éves, bizonyítékokkal alátámasztott múltat dolgozza fel.

Legendák & Tények

Az ”ördögbot” vezethető vissza régebbi múltra (a virágbothoz képest) mind nyelvi, mind ábrázolás vagy tárgyi formában, bár egyes – nem túl biztos lábakon álló – források szerint az ókori Kínában „hua kun”-nak nevezték, ami „virág bot”-ot jelent. Amennyiben utóbbi igaz, akkor lehet, hogy mégis a bojtos virágbot a régebbi gyökerű. .. . Mítosznak hangzik, de akár igaz is lehet…

Az ördögbot története
Frédi és Béni is ilyennel játszhatott…

Számtalan információt találni az ördögbot ősi – akár több ezer éves – eredetére vonatkozóan, azonban jobban utánanézve kiderül, hogy semmilyen konkrét tárgyi, írásos vagy ábrázolásbeli bizonyíték nincsen mögöttük, Leginkább „sejtések”. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell vetnünk minden ilyen teóriát, hisz szájhagyomány és a nyelv révén is sokat örököltünk őseinktől, de érdemes fenntartásokkal kezelnünk.

A fentieket szem előtt tartva, az alábbiakban két részre bontva olvashatod az ördögbot/ virágbot történetét. Az első rész ősi, több ezer éves, legendás, szájhagyományon alapuló ősi eredetről szól, a második rész pedig a párszóz éves, bizonyítékokkal alátámasztott múltat dolgozza fel.

1) Legenda

Az ördögbot története
Őkori (labda)zsonglőr ábrázolások

A legelterjedtebb teória szerint a zsonglőrködés, s ezzel az ördögbotozás/ virágbotozás is az ókori Ázsiában és Afrikában vette kezdetét. Valószínűleg Kínában, Indiában és Egyiptomban zsonglőrködtek és talán ördögbotoztak is először. Az ókori Egyiptomból maradtak ránk a legkorábbi zsonglőr-ábrázolások, amiken labdákkal játszanak.

A legtöbb jel arra utal, hogy az ördögbotot az ókori Kínában találták fel. Bambuszból készíthették, amit szövettel fedtek be és a katonák tréningezhettek vele olyan készségek elsajátításában, ami a csatákban elengedhetetlen volt: kézügyesség, mozgáskoordináció, reflexek, türelem, …. Ázsiából a Selyem Úton keresztül juthatott el az ördögbot Indiába és Egyiptomba, bár vannak olyan teóriák is, hogy ez épp fordítva történt.

 

Az ördögbot története

A középkorban, mint megannyi más remek ókori találmány, az ördögbot is a feledés homályába veszett. Még sejtésünk is alig van, hogy mikor, hol és kik készítették és használták ekkor. Egyesek Marco Polo kínai utazásaihoz, míg mások a reneszánszhoz kötik európai felbukkanását. De bizonyíték egyikről sincsen. Az őslakos amerikai indiánokról is gyanítják, hogy használták szertartásaikhoz fából és bőrből készített ördögbotjaikat. Talán ők is gyújtották meg először.

Az ördögbot utolsó – még erősen kérdőjeles – megjelenése az 1760-as évek Európájába vezet, amikor egy angol utazó – állítólag – behozott néhányat keletről. Kapargattuk elég sokat a témát helyen is, de bizonyítékot erre sem találni. Még kapargatjuk. Ha megtudunk bármit, azonal frissítünk 🙂

1) Legenda

ősi múlt, amire nincs bizonyíték

Az ördögbot története
ókori domborművön labdákkal zsonglőrködnek

 

Az ördögbot története
Ókori vázán egy nő zsonglőrködik

A legelterjedtebb teória szerint a zsonglőrködés, s ezzel az ördögbotozás/ virágbotozás is az ókori Ázsiában és Afrikában vette kezdetét. Valószínűleg Kínában, Indiában és Egyiptomban zsonglőrködtek és talán ördögbotoztak is először. A zsonglőrködésről az ókori Egyiptomból maradtak ránk ábrázolások, de azokon nem botokkal, hanem labdákkal játszanak.

A legtöbb jel arra utal, hogy az ördögbotot az ókori Kínában találták fel. Bambuszból készíthették, amit szövettel fedtek be és a katonák tréningezhettek vele olyan készségek elsajátításában, ami a csatákban elengedhetetlen volt: kézügyesség, mozgáskoordináció, reflexek, türelem… . Ázsiából a Selyem úton keresztül juthatott el az ördögbot Indiába és Egyiptomba, bár vannak olyan teóriák is, hogy ez épp fordítva történt.

 

Az ördögbot története

Az ördögbot története
valahogy így nézhetett ki rég…

A középkorban, mint megannyi más remek ókori találmány, az ördögbot is a feledés homályába veszett. Még sejtésünk is alig van, hogy mikor, hol és kik készítették és használták ekkor. Egyesek Marco Polo kínai utazásaihoz, míg mások a reneszánszhoz kötik európai felbukkanását. De bizonyíték egyikről sincsen. Az őslakos amerikai indiánokról is gyanítják, hogy használták szertartásaikhoz fából és bőrből készített ördögbotjaikat. Ők gyújthatták meg először.


1) Legenda

ősi múlt, amire nincs bizonyíték

Az ördögbot története

A legelterjedtebb teória szerint a zsonglőrködés, s ezzel az ördögbotozás/ virágbotozás is az ókori Ázsiában és Afrikában vette kezdetét. Valószínűleg Kínában, Indiában és Egyiptomban zsonglőrködtek és talán ördögbotoztak is először.

A zsonglőrködésről az ókori Egyiptomból maradtak ránk ábrázolások, de azokon nem botokkal, hanem labdákkal játszanak.

A legtöbb jel arra utal, hogy az ördögbotot az ókori Kínában találták fel. Bambuszból készíthették, amit szövettel fedtek be és a katonák tréningezhettek vele olyan készségek elsajátításában, ami a 

csatákban elengedhetetlen volt: kézügyesség, mozgáskoordináció, reflexek, türelem, …. Ázsiából a Selyem Úton keresztül juthatott el az ördögbot Indiába és Egyiptomba, bár vannak olyan teóriák is, hogy ez épp fordítva történt.

A középkorban, mint megannyi más remek ókori találmány, az ördögbot is a feledés homályába veszett. Még sejtésünk is alig van, hogy mikor, hol és kik készítették és használták ekkor.

Az ördögbot története

Még sejtésünk is alig van, hogy mikor, hol és kik készítették és használták ekkor. Egyesek Marco Polo kínai utazásaihoz, míg mások a reneszánszhoz kötik európai felbukkanását. De bizonyíték egyikről sincsen. Az őslakos amerikai indiánokról is gyanítják, hogy használták szertartásaikhoz fából és bőrből készített ördögbotjaikat. Ők gyújthatták meg először.

2.) Tények

Az ördögbot történeteAz ördögbot első, bizonyított megjelenése a 19. század elejéről való. Ekkor egy indiai testvérpár – a Samme testvérek – érkeztek Európába, akik ördögbotos műsorukkal járták be a kontinenst. Medua és Mooty Samme „kínai botjáték”-ként mutatták be tudományukat. Alább a műsoruk egyik plakátját láthatjátok, ami Berlinből (más források szerint Prágából) maradt ránk és 1813-1823 közé datálható.

A Samme testvérek legsikeresebb „tanítványa” az osztrák Karl Rappo volt, aki 1854-es haláláig Londontól, Moszkván át Isztambulig nagyon sok városban népszerűsítette tovább az ördögbotot.

 

Ezt követően megszaporodtak az ördögbot felbukkanásai – amikből a fontosabbak:

1832 Az első nő, aki tudomásunk szerint ördögbotozott Josephina Schultz volt

1855 Az első tudományos mű az ördögbotozás fizikájáról Benjamin Peirce től származik, aki a „the Devil on Two Sticks” (az ördög két boton) című művét ekkor jelentette meg.

Az ördögbot története
Az első „virágbot” ábrázolás ≈ 1880

1859Az első könyv (német nyelvű), ami leírja az ördögbot készítését: „Der Zauberstab oder das neueste der Taschenspielerkunst und natürlichen Magie” (The magic wand or the most recent of legerdemain and natural magic)

1880-1888 – Fontos (és kérdőjeles) dátum: Ekkorra datálható az alábbi, francia szappan reklám, amin először tűnik fel a mai értelemben vett virágbot (a játék kínai eredetére utal, hogy egy keleties kinézetű ember játszik rajta). Viszont megkérdőjelezhető ezen forrás hitelessége, mivel nagyjából 100 évet kell utána várni a következő virágbotig… És ezt a képet is csak egyetlen helyen találtuk meg.

1890-es évek: Ekkor van tudomásunk meggyújtott – tüzes – ördögbotról.

1912 – Az első professzionális ördögbot gyártó: Edward van Wyck az USA-ban 1,5 USD-ért árulja a maga készítette ördögbotokat (ez mai áron kb 40-50 USD-nak felel meg)

2.) Tények

Az ördögbot története

1813-1823 – Az ördögbot első, bizonyított  megjelenése. Ekkor egy indiai testvérpár – a Samme testvérek – érkeztek Európába (lásd a képen), akik ördögbotos műsorukkal járták be a kontinenst. 

Medua és Mooty Samme „kínai botjáték”-ként mutatták be tudományukat. Alább a műsoruk egyik plakátját láthatjátok, ami Berlinből (más források szerint Prágából) maradt ránk.

A Samme testvérek legsikeresebb „tanítványa” az osztrák Karl Rappo volt, aki Londontól, Moszkván át Isztambulig nagyon sok városban népszerűsítette tovább az ördögbotot 1854-es haláláig.

Ezt követően megszaporodtak az ördögbot felbukkanásai – amikből a fontosabbak:

1832 Az első nő, aki tudomásunk szerint ördögbotozott Josephina Schultz volt

1855 Az első tudományos mű az ördögbotozás fizikájáról Benjamin Peirce től, aki a „the Devil on Two Sticks” (az ördög két boton) című művét ekkor jelentette meg.

1859 Az első könyv (német nyelvű), ami leírja az ördögbot készítését: „Der Zauberstab oder das Neueste der Taschenspielerkunst und natürlichen Magie” (The magic wand or the most recent of legerdemain and natural magic).

1880-1888 – Ekkorra datálható az alábbi, francia szappan reklám, amin először tűnik fel a mai értelemben vett virágbot 

Az ördögbot története

1920 – a legrégebbi, mozgóképes felvétel ördögbotról

1940-es évek érdekessége: biliárd dákókkal ördögbotoznak

Az ördögbot története

1947 – Max Holden „Manual of Juggling” c. könyvében egy fejezetet szentel az ördögbotozásnak. Ő az, aki először írja le a különböző trükköket

1950-es évek: Az ördögbot – és általában a zsonglőrködés – már egyre többek számára elérhetővé. Az első zsonglőr magazinban (Jugglers Bulletin) egy cikk jelenik meg „Concerning Devilsticks” címmel, amiben Bert Hanley a trükkök leírásán túl a legkönnyebben megtanulható zsonglőr eszköznek nevezi az ördögbotot. (erről egyébként nem találni semmi kézzelfoghatót)

1962 – George Demott írja le remekül az ördögbotos trükköket a „Want to be a juggler?” c. könyvében  

1977 – Ekkor jelenik meg Hoven Burgees „Circus Technique” c. műve, ami egy teljes fejezetet szentel az ördögbotnak.

1970-80-as évek: A virágbot megjelenése és elterjedése, ami közvetetten egy amerikai együttesnek, a Grateful Dead-nek köszönhető. Nem teljesen világos, hogy pontosan mikor és hol, de az ő koncertjeiken, a hippi közönség soraiban tűnt fel és terjedt el a mai értelemben vett, bojtos virágbot (amit ma Magyarországon ördögbotnak nevezünk).

1986: Dave Finnigan: Juggling VHS: Az első alkalom, hogy videokazettán jelenik meg ördögbotos oktatóanyag.

1987: szintén Dave Finnigan: „The complete juggler”: az ördögbotos trükkök eddigi legrészletesebb, lépésről lépésre leírása.

1990: Todd Strong kiadja a „The Devil Stick Book” c könyvét, ami – bár már sok tekintetben meghaladta tudásunk a benne leírtakat – a mai napig ördögbotos viszonyítási pontként (devilstick standard) szolgál. Messze az eddigi legteljesebb összefoglaló írás az ördögbotról. Részletes trükk leírásokkal, történeti áttekintéssel és a játék jótékony hatásairól is emítést tesz. Érdekesség, hogy Todd Strong szintén egy Grateful Dead koncerten találkozott először az ördögbottal/ virágbottal 1983-ban Seattle-ben. Később hosszasan próbálta kinyomozni, hogy hogyan került az ördögbot és a virágbot kapcsolatba a Grateful Dead-del, de csak néhány bizonytalan eredetű elbeszélésre lelt.

1996 Az első ördögbot reklám

Érdekes megfigyelni, hogy mennyire egyszerűek még akkor a „jó trükkök”. Pedig biztos beleadtak apait-anyait!

Csak keress rá most, hogy „ördögbot” vagy „virágbot”, és elképedsz, hová fejlődött azóta a játék. A modern ördögbotokkal nincsenek határok 🙂

2004 – Az ordogbotOK.hu megalapítása

Ebbe a tendenciába – vagyis, hogy minél többek számára tegyük minél egyszerűbbé a zsonglőrbotozást – illenek bele a mi, 100% kézzel készített ördögbotjaink, amiket immár 2004 óta tökéletesítünk. Ennek menetéről a termékeink története és fejlesztése oldalon olvashatsz. Az alábbi videón pedig egy kis ördögbotos életérzést kaphatsz.

XXI.század

Az ördögbot története

Az ördögbotok térhódítása egyre csak gyorsul. Míg a 20. század végéig kifejezetten képzett zsonglőrök használták, napjaink ördögbotjait már bátran ajánlják gyerekeknek is (kb 6 éves kortól), mint az egyik legkönnyebben elsajátítható, készségfejlesztő zsonglőr játékot. Míg az egyszerűbb trükkök már gyerekkorban megtanulhatóak, nagyobbaknak korábban elképzelhetetlen trükkök váltak lehetővé napjaink botjaival. A tudás és a trükkök pedig az internetnek köszönhetően villámgyorsan terjednek (lásd a saját oktatóvideóink)

Ma már nem csak a fiatalok és felnőttek, hanem a gyerekek is a célközönség. A modern botok (mint a mi termékeink) valójában tehát virágbotok, annak ellenére, hogy sokan még örögöbotként ismerik őket. 

Érdekesség: Annak ellenére, hogy az ördögbot – valószínűeg – Kínából származik, náluk szinte teljesen feledésbe merült, míg a szomszédos Japánban sokkal ismertebb és elterjedtebb manapság.

Ha szeretnél még az ördögbotokról olvasni, itt érdemes folytatnod:

Hogy működik az ördögbot?

Mitől jó egy ördögbot?

Hogyan válassz ördögbotot?

Ördögbot típusok